#Post Title #Post Title #Post Title

Anya, én félek


Mondta Borsi lányom az indulás előtt pár nappal. Azonnal leraktam mindent a kezemből és ölbe vontam, mesélj csillagom, bátorítottam. Hiszen tudom én, tényleg félelmetes új életet kezdeni egy új országban, mindent otthagyni, ráadásul idegen nyelven. Borsi mondta is, mi nyomja a lelkét. Hogy hát van egy szörny a Monster High rajzfilmben, akiről kiderült, hogy jóságos, de mi van, ha mégsem? Kicsit meglepődtem a válaszán. Hát nem Spanyolországtól félsz? - kérdeztem tőle. Mire ő csodálkozva nézett rám és megvonta a vállát: dehogy. Miért félnék attól?

Hát így rá kellett jönnöm, hogy a para bennem van és persze a többi felnőttben, akivel beszélgetek. Mondjuk anyukámat még megértem, mert az anyák már csak olyan félősek, ha a gyerekük messzire megy, akkor szoronganak. Igaz, szegény már nem nagyon tesz ellenvetéseket, főleg, mert azt látja, hogy a két év Anglia iszonyat jó hatással volt a gyerekeimre. És most nem az angoltudásukra gondolok, ami szerintem brutálisan jó lett, hanem arra, hogy állati nyugodtak és kiegyensúlyozottak.
Azt hittem, hogy ez a hol itt, hol ott lakunk dolog majd jól beneurotizálja őket és úgy járnak majd, mint az Albert Györgyi, aki sokszor elmondta, hogy a diplomata szülei végigráncigálták a fél világon és ő ezért lett ilyen depressziós alkat. Aztán ott van szegény Király Linda, aki elrontotta a Himnuszt, és ezért egy ország átkozta ki, és szegény hiába tehetséges, mint a nap, valahogy mégsem tudunk rá büszkék lenni. Persze ismerek néhány embert, aki gyerekkorában külföldön élt, és ők ennek sokat köszönhettek, mondjuk sima felvételit az egyetemre, vagy ösztöndíjat és ők el is mondták, hogy nagyon szerették, de akkor még nem figyeltem oda ezekre a sztorikra, csak simán irigyeltem őket. Merthogy nekem ez mindig nagyon tetszett. De most, hogy a saját gyerekeim vannak ebben a cipőben, annyi sok más dologra kell figyelnem, hogy nekik jó legyen. És bizony Angliában jó volt és ezért nehéz döntés volt, hogy elhozzuk őket onnan. Csak abban bíztam, hogy itt, Spanyolországban még jobb lesz.
De persze erre nincs garancia. Hát szorongok.
Amikor két nappal az utazás előtt a kozmetikus megkérdezte, hogy van-e valami különös stressz most azt életemben, amiért tele vagyok piros foltokkal, komolyan elgondolkodtam a válaszon. Merthogy az, hogy most költözöm vajon különleges stressznek számít-e, vagy a mi életünk normális része, hogy időről-időre fogjuk magunkat és átcuccolunk egy másik országba. Tudom, ez most enyhe túlzás, mert hát Spanyolország még "csak" a második, de a középső lányom már most leadta a rendelést, hogy két év Spanyolország után legyünk szívesen Párizsba költözni. Merthogy őt érdekli a divat. Egyben megkérdezte, hogy akkor kaphat-e már zsebpénzt, mert szeretne híres divattervezőktől ruhákat venni.
Nem tudtam, hogy most röhögjek-e vagy megijedjek. Mert ugyan csak kilenc éves, és mit tudja ő, hogy kik azok a divattervezők és mibe kerül a ruhájuk. Másfelől, ha rászokik a Guccira vagy a Chanelre, akkor bajban leszek.
Az kicsit megnyugtató, hogy az ismerőseim 90%-a teljesen támogató és úgy véli, hogy Spanyolország jó döntés. Egyáltalán, az egy klassz dolog, hogy új nyelvet, új kultúrát ismernek meg a gyerekeim, és a legtöbben hozzáteszik, hogy bárcsak őket is vitte volna valaki.
Ám ott az a 10%, akik állandóan azt mondogatják, hogy ez így nem jó, nem okos én nem kéne. Mert nem jó a gyerekeknek, hogy nincs egy stabil helyük, nem jó a mi karrierünknek, hogy nem futunk otthon a munka után és nem igyekszünk széket és státuszt kaparni bármiáron, és nem jó Magyarországnak sem, mert hát az igaz hazafi nem megy el, pláne nem Spanyolországba, ahol tombol a válság. (Amiről azért érdemes meghallgatni szerintem azokat is, akik ott élnek, és akik egészen másként látják...)
Értem én, hogy sok embernek piszkálja a csőrét, hogy mi másként élünk, mint az átlag, de néha akkor is nagyon nehéz is a negatív beszólásoktól távol tartani magát az embernek, ha tudja, hogy csak irigység van mögötte, valós tapasztalat és tudás nem. Mert ha visszakérdezek, mire alapozzák, hogy az én gyerekem nem fog megtanulni jól olvasni, vagy helyesen írni, akkor kiderül, hogy nem olvastak még soha kétnyelvű gyerekekről valós szakirodalmat és nem is nagyon ismernek ilyen embert, csak esetleg egyet. Aki ilyen meg ilyen volt.
De valahogy az ember mégis olyan, hogy a rossz a fejében marad, jobban mint a jó. Ilyenek ezek a gonosz szurkapiszka mondatok.
Így amikor az utazás előtti este, alig öt órával a repülőút előtt Bíborka lányom ijedten mutatta, hogy kiesett a fogtömése, az jutott rögtön eszembe, hogy ez rossz jel. Aztán másnap hajnal háromkor keltünk, hogy négyre kiérjünk a reptérre. A gép hatkor indult és tele volt morcos emberekkel. De főleg az a két nagymama és anyuka volt rosszkedvű, akik egy fél év körüli kislányt tartottak felváltva az ölükben és előttünk ültek. És akik fél órával a felszállás után ránk üvöltöttek, mert sérelmezték, hogy Bende fiam hangosan kurjongat jókedvében, mert tetszenek neki a hajnali fények a gépből kinézve. Ez ugyanis felébresztette az ő gyereküket.
Ez több okból is rosszul esett, egyfelől mert szerintem egy kétéves gyereket nem könnyű fegyelmezni, különösen nem egy olyat, akit hajnal háromkor kiszednek az ágyból, teljesen felborítva a megszokott bioritmusát. Másfelől, nem rosszalkodott ő, csak örült. Harmadrészt meg azt, hogy egy másik anya förmed rám, különösen rossz tapasztalni, hiszen ő aztán igazán tudhatná, hogy milyen egy gyerek. És egy órával később, amikor az én fiam aludt és az övé sírt, nekem eszembe se jutott visszakiabálni rá. (Sőt, a repülőgép kapitányához se mentem be ordítva, aki félóránként bemondta, hogy éppen hol járunk, és ezzel felébresztette a békésen alvó fiamat.)
Aztán megérkeztünk.
És álmaimban ezt az érkezést úgy képzeltem el, hogy otthon szeptember végén már hideg lesz és eső, és mi megérkezünk a napfényes, virágillatú Spanyolországba. Ehelyett otthon szuper indián nyarat hagytunk ott - Spanyolország viszont hideg volt és esős. És ettől, olyan szar kedvem lett és minden kételyem felerősödött. Tényleg jó ötlet volt idejönni, vagy a sok-sok rossz jel mind azt sugallja, hogy nagy marhaság volt. Amit tetézett az, hogy az utolsó pillanatban otthon hagytam Bende zárt bőrcipőjét, merthogy úgyis mindjárt kinövi, minek cipeljük, nem fog kelleni a melegben.
Hát kellett volna.
Reggel 10-kor érkeztünk, egy teljes órán át álltunk sorba az előre kifizetett bérelt kocsiért, és még hol volt a délután négy, hogy elfoglalhassuk a szállásunkat. Bementünk hát egy közeli nagyvárosba fogorvost keresni. De közben zuhogott és totál átáztunk, különösen szegény Bende, aki minden pocsolyába beleugrott. Ráadásul a Turista Információs Irodában elmondták, igaz, nagyon mosolyogva, hogy egész héten esni fog, sőt, most "vörös riasztás" van érvényben, és még a gyerekeket is hazaküldték a suliból, és remélik, hogy nem valami mélygarázsban parkoltunk. Pedig de.
Mielőtt azonban teljesen elszontyolodtunk volna, elkezdtek jönni a jó dolgok. Az első fogorvosnál, ahová bementünk, azonnal betömték Bíbor fogát, ráadásul rózsaszín töméssel, ami nagyon tetszett neki. És csak 20 euróba került. Igaz, elmondták, hogy ez tejfog, mozog és bármikor kieshet újra. Foggal együtt.
Aztán pedig mielőtt még teljesen átmentünk volna ázott verébbe, beültünk egy kis étterembe, ahol nem volt az étlapon sült krumpli, de mondták, hogy megcsinálják. Merthogy Borsi csak azt ehet. És valahogy, ahogy körülöttünk egyre több spanyol lett, és egyre hangosabban és pörgőbben beszéltek, úgy lett nekünk is egyre jobb kedvünk. Bende két szavas spanyol szókincsét (hola és gracias) ismételgetve egyre több ismerőst és mosolygós arcot szerzett körénk. És eső ide vagy oda, kezdtünk egyre szebbnek látni mindent. A pálmafákat, a hatalmas kaktuszokat és persze a tengerpartot, ahová amikor elállt az eső pár percre mégis kimerészkedtünk. Vad volt, szürke, nagyon hangos és persze gyönyörű. Épp úgy, ahogyan a csempékkel kirakott házak, a parkok, a ködfelhőbe burkolózó hatalmas hegyek. És amikor kiderült, hogy itt, Malagában valójában mindent meg lehet kapni, amit Angliában úgy szerettünk, még Daily Mailt is, már semmi nem hiányzott. Este 7-kor pedig a nap is kisütött.

8 Responses so far.

  1. Én says:

    Szia Marcsi! De jó, üdv Spanyolban, kiváncsian vártam a bejegyzést! :-) Azt viszont nem értem, hogy most nem Alicante-ba mentetek? Itt vagytok délen?? Vagy mégis a déli részen lesztek?
    Tegnapra volt riasztás, de úgy tudom, már a nagyja elmúlt. Nekem is Anyu tegnap idegesen írt, hogy Malagán hány ezer embert telepítettek ki,de mondtam, hogy az tőlünk messze van, és nem Malaga városban, hanem a tartományban.

  2. Ditke says:

    Mikor mi költöztünk áprilisban, akkor is esett. És én is azt hittem, hogy itt milyen meleg lesz és erre fáztunk. Majdnem visszafordultam :-)

    De nyugi, tényleg csak egy hétig tart és utána megint jön a jó idő :-)
    Mire itt lesztek remélem már napozhattok :-)
    Üdv a fedélzeten!

    Ditke

  3. Mi épp Malagában vagyunk. Most az első hetet itt, a másodikon már Alicante mellett leszünk. De hogy lakni hol fogunk....???? Jajj, de jó lenne tudni...

  4. Unknown says:

    Szuper lesz minden! Csak az eleje zötyögős, de aztán belelendültök és még az idő is szép lesz! :)

  5. Névtelen says:

    Juhuuuu, biztos klassz lesz, az eső áldás! :) Az irigykedőkkel pedig nem kell foglalkozni. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a logisztika ilyen repülős költözésekkor hogyan zajlik: autó, bútorok? Vagy ilyenkor mindent béreltek? Sok sikert, sok bejegyzést! :)

  6. Én says:

    Marcsi, ha bármi probléma lenne a lakásbérlésben, akkor szólj nyugodtan, szívesen segítek, itt van ám lakás bőven, pár óra és már költözhető :-) Ha átmenetileg is, 1-2 hónapra, még mindig olcsóbb, mint a szálloda :-)

  7. sarolka says:

    Gratula az érkezéshez, sokat gondoltunk rátok, csajok már betervezték a jövő nyári látogatásotokat. :-) Minden rendben lesz nyugi, puszi mindenkinek mindenkitől :-)

  8. Anta says:

    Rengeteg sok izgalmas és életreszóló, pozitív kalandot kivánok nektek :) Olyan jó olvasni téged továbbra is :)

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...